Személyes tapasztalataim során merültem el egyre mélyebben a spiritualitás világába, amely segített az utamon. Megtanultam mennyire fontos az önfejlesztés és az önszeretet. Legfőképpen pedig céljaink kitűzése. Az évek alatt rengeteget tanultam különböző tanítóktól, és tanulok is a mai napig, hogy ezáltal mások számára is segítő kezet nyújthassak.
Fontosnak tartom, hogy felszabadultan és bűntudat nélkül képesek legyünk megélni az adott pillanatot. Hogy bátran szabadjára merjük engedni az érzelmeinket, mert megértjük nincs olyan hogy ok nélkül érezzük, amit. Hogy igazán fontosnak tudjuk magunkat, és elköteleződjünk önmagunk mellett. Nincs is jobb, mikor szabadon nevethetünk, vagy sírhatunk. Mikor megtaláljuk a saját egyensúlyunkat, és ebből erőt meríthetünk.
Mert nem kell megváltoztatnunk az egész világot, egyedül csak a saját valóságunkat, és ezáltal máris otthonra lelhetünk.
Ezért hát úgy döntöttem, megnyitom a kaput, ami elvezet hozzám benneteket és komplex gyógyítás technikákkal együtt oldjuk fel lelked mélyről jövő gátlásait.
2021 – Metamorf Masszázs Tanfolyam
2022 – Pranic Energy Healing Level I
2024 – Spirit Light Tisztánlátó Iskola Alapképzés
Mágia Alaptanfolyam
Rúnamágia Alaptanfolyam
2025 – Rúna – Varázsszöveg Írás Tanfolyam
Szellemismeret – Szellemi Világok Tanfolyam